péntek, szeptember 21, 2018
Civil Hírügynökség

Felelős Támogató védjegyet kapott a Hankook

HankookFelelostamVedjegy-180321

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2012-ben indította a társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseit összefogó programsorozatot, a Hankook Értékteremtő Programot, amelyért a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató védjeggyel tüntette ki. A vállalat eddigi tevékenységével összesen több mint 340 millió forintot fordított a helyi közösségek és nonprofit szervezetek támogatására.

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) által létrehozott Felelős Támogatói Védjegy a hazai vállalatok társadalmi befektetési gyakorlatának fejlesztő és minősítő eszköze. A védjegy azt tanúsítja, hogy a kitüntetett szervezetek – így a Hankook is – valóban felelősen és objektív szakmai szempontoknak megfelelően végzik közhasznú támogatói tevékenységüket.

A Hankook Értékteremtő Programjába tartozó kezdeményezések három fő irányt képviselnek: környezet, egészséges életmód és oktatási-társadalmi ügyek. Az egyik legrégebb óta működő kezdeményezés, az Abroncsadományozási Program keretében a Hankook már több mint 1200 nonprofit szervezetnek adományozott gumiabroncsot, összesen közel 272 millió forint értékben. A kezdeményezettek között szerepelnek nagyobb (például az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és Országos Katasztrófavédelem) és kisebb szervezetek is.

A vállalat önkéntes tevékenységeit összefogó keretprogram 2018-tól KÖSZ, Hankook! – Közösségi Összefogás a Szebbért – néven szerepel. A program része a Dolgozói Önkéntes Program, amely az alkalmazottak által javasolt közintézményeknek és közhasznú szervezeteknek segít. Az önkéntesek a program 2013-as indulása óta közel 12 ezer munkaórával segítettek óvodák és iskolák kül- és beltéri felújításában, játszóterek építésében, sportpályák öltözőjének modernizálásában, valamint közterületek parkosításában.

A vállalat egészséges életmódot támogató programja a Tekerd Jobbra!, amely széles társadalmi összefogást eredményezett. A résztvevők kerékpározással pénzbeli adományra váltható kilométereket gyűjtenek egy előzetesen kiválasztott nonprofit szervezetnek.

A Hankook 2017-ben új programot indított: a HOPP – Hankook Oktatási Pályázati Program keretében a régió műszaki tanintézményei pályázhatnak eszközparkjuk, műhelyeik fejlesztésére.

Az abroncsgyártó Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő vállalata, így több mint egy évtizedes magyarországi jelenléte során mindig kiemelt figyelmet fordított a társadalmi felelősségvállalásra. A Hankook kiemelt helyi kezdeményezésekkel, a felelős mobilitás jegyében zajló és az egészséges életmódra ösztönző aktivitásokkal, abroncsadományozással és oktatási intézmények támogatásával tesz a helyi és regionális közösségekért, illetve nonprofit szervezetekért.

 

A Hankook Tire vállalatról

A Hankook Tire egyike az öt, a világon a legtöbb abroncsot gyártó abroncsgártónak. Innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok valamint a motorsport számára (mind a pályás versenyeken, mind pedig ralin résztvevő csapatoknak).
A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 22.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén, Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és nyolc gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai premium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A vállalatnak Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Magyarországon, Csehországban, Oroszországban, Törökországban, Svédországban, Ukrajnában és Lengyelországban vannak képviseletei. A további európai országokban a cég termékeit regionális nagykereskedők terítik. A vállalat globális bevételének kb. 30 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják.

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg már több mint 3300 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be, ezzel a magyar gyár éves gyártókapacitása 19 millióra nő. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is.

A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az ISO 9001:2008., ISO/TSO 16949:2009. minőségi és az ISO 14001:2014. környezetvédelmi tanúsítvánnyal. A Hankook Tire 2016 óta szerepel a világszinten elismert Dow Jones Fenntarthatósági Indexben (DJSI World).

További információ: http://www.hankooktire-mediacenter.com és www.hankooktire.com

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.