Szeretne önkéntes lenni a Kék Vonalnál? - Civil Hírügynökség
kedd, augusztus 14, 2018
Civil Hírügynökség

Szeretne önkéntes lenni a Kék Vonalnál?

kekvonal-180120

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány az 1993 óta működő, 116-111-es hívószámon hívható Lelkisegély-vonalára új ügyelőket keres!

A telefonos lelkisegély-szolgálatoknál végzett önkéntes munka remek fejlődési lehetőség azoknak, akik segítői pályán, illetve gyerekekkel foglalkozva képzelik el a jövőjüket, de azoknak is, akik a jelenlegi hivatásuk mellett szeretnének másoknak segíteni, vagy egyszerűen csak érdeklődnek a kamaszok világa iránt.

A Kék Vonal ingyenes hívószámát évente több tízezer gyerek és fiatal tárcsázza, ha szomorú, ha bajban van, ha egy döntési helyzetben egyedül maradt, vagy csak szeretne valamit névtelenül megosztani egy felnőttel. A telefonokat napközben képzett önkéntesek veszik fel. Az ügyeletvállalás heti 5 órát vesz igénybe (bármely nap 8-13, 13-17 vagy 17-21 óráig).

20 év feletti, érettségivel rendelkező felnőttek jelentkezését várjuk, akik vállalják a hosszú távú (2 éves) elköteleződést, ügyeletadást.

A három napos elméleti képzést (péntektől vasárnapig, február 23. és 25. között, minden nap 9-17 óráig) egy péntek délutáni interaktív workshop vezeti be (február 9-én, 14-19 óráig), ami egyben a kiválasztási folyamat része is.

Az elméleti képzést egy belső tananyag egészíti ki, amiből írásbeli vizsgát tartunk. Választható vizsga napok március 5. hétfő vagy március 9. péntek (a napon belül több választható időponttal). A sikeres vizsgát követi a gyakorlati képzés, ami már az ügyeleti rendhez igazodik, tehát heti 5 órás elfoglaltságot jelent március 12-e és május 6-a között.

A képzés és az ügyeletadás helyszíne is budapesti, a belvárosi irodánk.

A workshopon való részvétel feltételei:
1. erkölcsi bizonyítvány, illetve az igénylés igazolása
2. hagyományos, tetszőleges formátumú életrajz, iskolákkal, munkatapasztalatokkal, elérhetőségekkel
3. két független személytől származó referencia, illetve ajánló levél, bárkitől, akivel a jelentkező hivatalos kapcsolatban van illetve volt (tanár, munkaadó, korábbi önkéntes hely képviselője stb.)
4. letölthető kérdéssor kitöltése

A jelentkezés feltételeiről itt olvashat bővebben: https://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/onkentesseg/jelentkezes
Workshopra való jelentkezés a kért dokumentumokkal, és további információk: onkenteskepzes@kek-vonal.hu.

Jelentkezési határidő: 2018. február 4.

 

Forrás: kek-vonal.hu

Friss műsorok

Comments are closed.