hétfő, szeptember 25, 2017
Civil Hírügynökség

Rekord összeg került 80 szervezethez

magnetBankLogo-170517

2017-ben a részvevő civilek közül összesen 45 szervezet érte el az egymillió forintos álomösszeget, amely jellemzően párszáz vagy párezres felajánlásokból gyűlt össze, ezzel is bizonyítva a sok apró felajánlás együttes erejét és a közösségi összefogás jelentőségét.

A MagNet Bank nyolcadik alkalommal biztosított lehetőséget ügyfeleinek, hogy civileket támogató kezdeményezésén – a frissen lezárult Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeket támogathassanak a bank profitjából. A 2010-ben útjára indított Program keretében a bank lemond éves nyereségének 10%-áról, hogy ügyfeleinek adja át a döntés jogát ennek társadalmi célú felhasználásáról. Az idén felajánlható 72 millió forint 77,3%-áról, azaz összesen 55.711.484 forintról rendelkeztek ügyfelei, amely már meg is érkezett a KAP-on résztvevő 80 szervezet számlájára.

A MagNet évről évre személyesen értesíti ügyfeleit adózás utáni eredményéről, egyenként kimutatva, hogy maguk a címzettek pontosan hány forinttal járultak hozzá az így keletkezett nyereséghez. Az ügyfelek ez utóbbi 10%-áról dönthetnek, azaz mindenki a saját nyereséghányadáról rendelkezhet, és segíthet döntésével alapítványokat, egyesületeket, fontos társadalmi ügyeket.

2017-ben a részvevő civilek közül összesen 45 szervezet érte el az egymillió forintos álomösszeget, amely jellemzően párszáz vagy párezres felajánlásokból gyűlt össze, ezzel is bizonyítva a sok apró felajánlás együttes erejét és a közösségi összefogás jelentőségét.

A MagNet új, civil kapcsolatokért felelős vezetője, Erős Barbara elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy ügyfeleink jóval a magyarországi átlag feletti társadalmi felelősségérzetről tettek tanúbizonyságot, hiszen a hazai – hasonló elven működő – 1% SZJA felajánlások évről évre 40-45% körül alakulnak, ezzel szemben a MagNet közösség általi KAP felajánlások mértéke ennek közel kétszerese. Természetesen a bank minden erejével azon volt, hogy ügyfeleit különböző módokon bevonja az adományozás élményébe, ehhez a bankfiókok munkatársai is jelentősen hozzájárultak. A másik oldalon az eredményhez a programban részvevő civil szervezetek kampánya is elengedhetetlen volt. Összességében ügyfeleink tudatosságán és a szervezetek aktivitásán múlt, hogy a rendelkezésre álló támogatási összegből mennyi ért révbe. Örömmel látjuk, hogy ez az arány évről évre egyre nő, a bank társadalmi tudatosító tevékenységei nagy hatásúak, az adományozói beállítódás intenzíven terjed.”

A Közösségi Bank weboldalán (https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol/kap/2017 ) keresztül bárki tájékozódhat, hogy mely projektek részesültek támogatásban. A projektek létrejöttét követően a Bank elérhetővé teszi a civil szervezetek KAP-os forrásainak felhasználásról szóló beszámolóit.

A jövőben a programban résztvevők listája a korábbi évekhez hasonlóan tovább bővülhet. A Bank a kap@magnetbank.hu címen egész évben várja a javaslatokat, hogy a jövőben mely civil szervezeteket érdemes bevonni a támogatandók körébe, míg a pályázásra ősszel a Bank honlapján kerül sor.

 

Forrás: nonprofit.hu

Friss műsorok

Comments are closed.