kedd, október 17, 2017
Civil Hírügynökség

2017 KlímaSztárjai

SAMSUNG CSC

Közösségi megoldásokat keresett a klímaváltozás problémájára az Éghajlatvédelmi Szövetség, amely 2017-ben immár negyedszer hirdette meg KlímaSztár programját. A zsűri egyhangú döntésével a díjat 5 pályázó – Egyházasfalu, Kunsziget, Őriszentpéter, Szekszárd települések és Wekerletelep közössége – nyerte el, akik a Soproni Egyetem Ligneum látogatóközpontjában vették át díjaikat.

A díjazott településeket az Éghajlatvédelmi Szövetség kiadványban mutatja be, mely elektronikusan itt érhető el: https://goo.gl/8oNfjJ
Fényképes beszámoló a díjátadó rendezvényről: https://goo.gl/gaJGr6

Lajtmann Csaba, az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke foglalta össze a KlímaSztár 2017 programot:
– A szakminisztérium Zöld Forrásának támogatása idén negyedik alkalommal tette lehetővé a felhívás meghirdetését. Az évek folyamán nem változott az alapcél, mely egybeesik az Éghajlatvédelmi Szövetség egyik alapvetésével, melyben arra igyekszik rámutatni, hogy a helyi folyamatoknak, fejlesztéseknek fontos és megkerülhetetlen szerepe van az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A díjazott öt település és közösség – Egyházasfalu, Kunsziget, Őriszentpéter, Szekszárd települések és Wekerletelep közössége – egyaránt olyan követhető mintát állít más települések elé, melyek valódi helyi megoldások a változás folyamatában, legyen szó az alkalmazkodásról és-vagy a szén-dioxid kibocsátásának a csökkentésről.

A pályamunkákat 5 fős zsűri bírálta el, a munkában közreműködött a támogató Földművelésügyi Minisztérium, az NFM Klímapolitikai Főosztályának képviselője, két fő a 2015-ben díjazott közösségek részéről és Laki György kajárpéci polgármester, az Éghajlatvédelmi Szövetség alelnöke. A zsűri nevében az értékelést Rózsahegyi Péter mutatta be, aki a 2015-ben díjazott Rákosligetet képviselte a zsűriben:

– Idén is több szempontot vettünk figyelembe a pályaművek értékelésénél és a döntésünket egyetértésben hoztuk meg. A díjazott pályázatok mindegyikére jellemző, hogy a helyi társadalmi részvétel nemcsak egy megvalósult fejlesztés kötelezően megvalósítandó eleme. A települési közösségi megoldásokban a helyben lakók nemcsak passzív élvezői a megvalósult fejlesztéseknek, hanem azokban maguk is aktívan részt vettek. A mostani pályázatok többsége arra is jó példát ad, hogy szerényebb finanszírozással is lehetnek életképesek a helyi adottságokat jól felhasználó, innovatív kezdeményezések, ha valóban az érintett közösségek együttműködésében hajtják végre.

A KlímaSztár 2017 díjaival kapcsolatban Sándor József Péter „Alkotász” örömmel mondta el, hogy szeret az Éghajlatvédelmi Szövetséggel együtt dolgozni, hiszen a fenntarthatóság szellemisége tőle sem áll messze, és ezt az eszmét ismét sikerült megjeleníteni a felhívás díjaiban is, hiszen a díjak üvegrésze bontott lakótelepi ablakokból, míg a talpazata korábban szőlőkordonként szolgált akácoszlopból készült.

Zárásként Lajtmann Csaba elmondta, hasonlóan a korábbi felhívások díjazottaihoz az öt települést 2017-ban nevezik az Climate Star európai felhívására, és bíznak benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egy vagy két pályázó az európai díjat is elnyeri 2018-ban.

Bővebb információ a KlímaSztár 2017 programról: Lajtmann Csaba; lajtmann@gmail.com; 06 30 232 66 58

Felvilágosítás a díjazott településeken megvalósult fejlesztésekről:
– Egyházasfalu – dr. Dőry István – 70/579-8219 – di@repcenet.hu
– Kunsziget – Lendvai Ivánné polgármester – 30/226-9730 – polgarmester@kunsziget.hu
– Őriszentpéter – Őr Zoltán polgármester – 30/400-7303 – polgarmester@oriszentpeter.hu
– Szekszárd – Balog Kitti – 74/504-185 – balog.kitti@szekszard.hu
– Wekerletelep – Tracey Wheatley – 70/339-0709 – atalakulo.wekerle@gmail.com

 

Forrás: eghajlatvedelmiszovetseg.hu

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.