szerda, május 22, 2019
Civil Hírügynökség

18 éves a SZEXE

szexe-180927

Idén ünnepli 18. születésnapját egyesületünk, amely már az új prostitúciós törvény (1999. évi LXXV. törvény) kihirdetése után megkezdte működését.

Bár a Belügyminisztérium illetékese 2000-ben azt mondta, lelkes érdeklődéssel várják az önkormányzatok javaslatait – az eltelt 18 év alatt csupán egyetlen (!) önkormányzat jelölt ki türelmi zónát. Javasoljuk többek között a védett övezet rendszer eltörlését, a lakásbérbeadás mint bűncselekmény megszüntetését, a csoportos munkavégzés legalizálását. További terveinkről és az elmúlt 18 évünk eredményeiről októberben tartunk ünnepséggel egybekötött sajtótájékoztatót.

Vegyes tapasztalatokkal ünnepli születésnapját a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE). Nemrégiben 3 év és 8 hónap letöltendő büntetést kapott az egyesület egy szexmunkás védence, amiért legális munkáját végezte: pénzt fogadott el egy kuncsaftjától. Az ügyfél családja, rokonuk döntését megkérdőjelezve, feljelentette a szexmunkást – a bíróság pedig elítélte őt. A szexmunkásokkal szembeni jogsértések, a kettős mérce alkalmazása tehát továbbra is mindennapi valóságunk része. Ugyanakkor sikereket is ünneplünk: jogsegély szolgálatunk megakadályozott egy megalapozatlan gyermekelvételt, egy másik esetben pedig távoltartási végzést harcolt ki egy szexmunkás számára, az őt zaklató egykori ügyfelével szemben.

 

Forrás: Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.